MCP szerver típusok: STDIO, SSE és OAuth
Ezen az oldalon
Frissítve: 2026. november 2. — A Le Chat mostantól Vibe. 2026. május 28-tól a Le Chat márkanevet Vibe-ra cserélték (továbbra is a chat.mistral.ai címen érhető el): ez egyetlen ügynök munkához és kódoláshoz, amely megőrzi beszélgetéseidet, beállításaidat és előfizetéseidet. A régi Le Chat élmény továbbra is elérhető a Chat módban; a Work módban az ügynökökből készségek (skills) lettek (a
@jellel hívhatók meg), az emlékekből tudásbázis, a mély keresésből pedig a Deep Research készség vált. A csomagok neve mostantól Mistral Free, Pro, Team és Enterprise. Ez a lecke a Vibe nevet használja; egyes itt leírt menük neve vagy elhelyezkedése megváltozhatott.
Két szállítási mód, két architektúra
Az MCP szerver kétféle alapvetően különböző módon kommunikál a klienssel, attól függően, hogy ugyanazon a gépen fut-e, vagy egy távoli hoszton. Ez a megkülönböztetés nem csupán implementációs részlet: ez határozza meg, ki fogyaszthatja a szerveredet, hogyan telepíted, és milyen adatokhoz férhet hozzá. Ha ezt a döntést korán meghozod, megspórolod, hogy a projektet félúton újra kelljen írnod.
STDIO: a szerver, amely a gépeden él
Az STDIO (Standard Input/Output) a helyi szállítási mód. Az MCP szerver ugyanazon a gépen fut, mint a kliens, és a kommunikáció az operációs rendszer szabványos adatfolyamain keresztül zajlik: stdin és stdout. A mechanizmus közvetlen: a kliens elindítja a szerver folyamatot, kéréseket küld a stdinen keresztül, válaszokat olvas a stdoutról, és a beszélgetés végén leállítja a folyamatot. Nincsenek portok, nincsenek URL-ek, nincsenek tanúsítványok.
Ez a szállítási mód akkor a legkézenfekvőbb, ha egy eszköznek hozzá kell férnie a helyi környezethez. Egy olyan szerver, amely beolvassa a fájljaidat, meghívja a git-et, vezérli a Dockert, vagy egy a lemezen lévő SQLite adatbázist vizsgál, csak STDIO módban van értelme. Ez az előnyben részesített mód a VS Code vagy Cursor szerkesztőkbe való integrációkhoz is, és a fejlesztési fázis nyilvánvaló kísérője, ahol harminc másodpercenként újra akarod indítani a szerveredet.
from mcp import StdioServerParameters
server_params = StdioServerParameters(
command="python",
args=["my_mcp_server.py"],
env=None, # Opcionális környezeti változók
)
A kompromisszum szigorú: a szervernek és a kliensnek együtt kell léteznie. Nem kapcsolódhatsz egy STDIO szerverhez a Mistral Vibe-ból, mivel a Vibe a Mistral infrastruktúráján fut, és nincs lehetősége folyamatot indítani a gépeden.
SSE és Streamable HTTP: távoli szerverek
A helyi gépen túlra lépve az MCP a HTTP-t használja. Két variáns követte egymást, és segít tudni, melyikkel van dolgod, amikor meglévő kódot olvasol.
Az SSE (Server-Sent Events) volt a protokoll első távoli szállítási módja. Lehetővé tette a szerver számára, hogy eseményeket streameljen a kliensnek, amelynek viszont külön POST kéréseket kellett küldenie a visszakommunikációhoz. Strukturális hibája: tartós kapcsolatot igényelt a két fél között, ami megnehezítette a serverless hosztolást és a skálázást. Ma már elavultnak számít – a Mistral SDK továbbra is biztosítja az MCPClientSSE-t a meglévő /sse végpontokhoz, de új szervereket már nem erre az alapra kell építeni.
Helyét a Streamable HTTP vette át szabványos távoli szállítási módként. Ez megszünteti a tartós kapcsolat igényét: a kliens szabványos HTTP kéréseket küld, a szerver pedig szükség szerint streamelve vagy egyetlen blokkban válaszol. A gyakorlatban a távoli szervered egy /mcp végpontot tesz közzé, amelyhez a kliens csatlakozik.
from mistralai.extra.mcp.streamable_http import (
MCPClientStreamableHTTP,
StreamableHTTPServerParams,
)
# Csatlakozás egy távoli MCP szerverhez
server_url = "https://my-server.example.com/mcp"
mcp_client = MCPClientStreamableHTTP(
params=StreamableHTTPServerParams(url=server_url, timeout=100)
)
Három szintű hitelesítés
A szállítási mód megmondja, hol él a szerver; a hitelesítés azt, ki hívhatja meg. Ezek független kérdések, és a protokoll három választ támogat rájuk.
A legegyszerűbb a nincs hitelesítés: bárki, aki ismeri az URL-t, használhatja az eszközeidet. Ez a választás csak nyilvános eszközöknél indokolható, amelyek nem kezelnek érzékeny adatokat – például egy mértékegység-átváltó, egy webes scraper vagy egy számológép.
A következő szint a token, avagy API-kulcs. Generálsz egy tokent konkrét jogosultságokkal, és átadod a kliensnek, amely belefoglalja azt a kéréseibe. A GitHub jól illusztrálja ezt a modellt: létrehozol egy Personal Access Tokent úgy, hogy csak azokat a hatóköröket (scopes) jelölöd be, amelyekre az ügynöködnek ténylegesen szüksége van, és semmi mást.
A harmadik szint az OAuth 2.0, a teljes folyamat jóváhagyási képernyővel. A felhasználó kifejezetten engedélyezi az alkalmazásnak, hogy a nevében járjon el, és a szerver egy ehhez a személyhez kötött tokent kap. Ezt teszi a Gmail, a Linear vagy a Google Naptár, amikor csatlakoztatod őket a Vibe-hoz – és ez az egyetlen elfogadható modell, ha a szerver több felhasználó személyes adatait kezeli.
| Kritérium | STDIO (Helyi) | SSE / Streamable HTTP (Távoli) | OAuth (Távoli + Hitelesítés) |
|---|---|---|---|
| Szállítás | stdin / stdout | HTTP (opcionális streaming) | HTTP + OAuth 2.0 folyamat |
| Helyszín | Ugyanaz a gép | Távoli szerver | Távoli szerver |
| Hitelesítés | Nincs (ugyanaz a gép) | Nincs vagy token | Teljes OAuth 2.0 |
| Kompatibilis kliensek | IDE-k, helyi SDK-k | Minden (Vibe, SDK-k, IDE-k) | Minden (Vibe, SDK-k, IDE-k) |
| Használati esetek | Helyi fájlok, CLI, fejlesztés | Nyilvános API-k, scraping | GitHub, Gmail, Linear |
| Tartós kapcsolat | Igen (aktív folyamat) | Nem (Streamable HTTP) | Nem (Streamable HTTP) |
Hogyan döntsd el a gyakorlatban
A döntés két sorrendben feltett kérdésre vezethető vissza. Ugyanazon a gépen fut-e a szerver, mint a kliens? Ha igen, válaszd az STDIO-t. Ha nem, válaszd a Streamable HTTP-t, hitelesítéssel vagy anélkül, attól függően, mennyire érzékenyek a kezelt adatok.
Tartsd szem előtt a kliens oldali korlátot: a Mistral Vibe és az általános hosztolt chatbotok kizárólag távoli szervereket fogyasztanak. Egy olyan IDE, mint a VS Code vagy a Cursor, viszont mindkét módot elfogadja – innen ered az a kényelmes szokás, hogy STDIO-ban fejlesztesz, majd HTTP-re váltasz, amikor eljön az idő a szerver megosztására.
Főbb megállapítások
- STDIO = helyi szerver, ugyanaz a gép, tökéletes fejlesztéshez
- Streamable HTTP = távoli szerver, jelenlegi szabvány, leváltja az SSE-t
- Három hitelesítési szint: nincs, token, OAuth 2.0
- A Mistral Vibe kizárólag távoli szervereket támogat
- A szállítási mód választása a telepítési architektúrádtól függ